A nassolás veszélyei

Írta gyerekzsur 2020. 11. 16. 0 Megjegyzés

Mennyire jellemző a gyermekedre, a családodra vagy éppen rád a nassolás? Gyakori, hogy főétkezések között, vagy azok helyett bekaptok valamit gyorsan; esetleg te magad is hajlamos vagy rá, hogy idő hiányában egy kis csokival töltsd meg a gyomrod? Jellemző, hogy valami nasival érkezel a kicsiért az óvodába, vagy amíg elkészül a vacsora, addig megkínálod egy kis csipsszel a tévénézéshez? A nassolás egyre elterjedtebb, és sokszor észre sem vesszük, hogy szinte egész nap rágcsálunk, és erre szoktatjuk a gyerekeket is. Pedig ennek hosszú távon komolyabb következményei lehetnek – és most nem csak az elhízásra gondolunk.

 

Ha ugyanis a gyereknek szinte állandóan van lehetősége rágcsálni valamit, akkor ehhez hamar hozzászokik, és átértékeli az étkezéseket. Az a kisgyerek, aki bármikor kap csokit, amikor kér, nem tanulja meg, hogy hogyan kell valamire türelemmel várni, így az élete más területén is jellemzőbb lesz rá a türelmetlenség. Az a gyerkőc, aki a nap bármely percében kap egy sajtos rudat, nem ismeri meg a valódi éhségérzetet, és kevésbé lesz tisztában a szervezete szükségleteivel is.

 

Több szülő ráadásul a saját bűntudatát kezeli azzal, hogy édességet ad a gyerkőcnek. Ha például úgy érezzük, hogy nem foglalkoztunk eleget a gyerekkel, vagy orvoshoz citáltuk ahelyett, hogy hagytuk volna játszani, hajlamosak vagyunk egy szelet csokival kiengesztelni őt. Szintén sokan használják nevelési eszközként az édességeket. Ha a gyerek nyűgös, fáradt, hisztis, és ez zavar bennünket a bevásárlásban, a vezetésben vagy a munkában, akkor adunk a kezébe egy pogácsát, mert „azzal elvan egy darabig”. Ez azonban hosszú távon nagyon káros lehet.

 

Hogyan nassoljunk?

 

A nassolásnak legyen meg a helye, az ideje, és legyen hozzá alkalom, azaz: adjuk meg a módját! Ne olcsó, cukros vackokat tömjünk magunkba (és a gyerekbe), inkább válasszunk valami finom, jó minőségű (ha lehet egészséges) desszertet ebéd után, vagy kerekedjünk fel együtt, és menjünk el egy cukrászdába süteményezni. Sokkal jobb program és jobban is esik, mint otthon nyitogatni a konyhaszekrényt a gumicukorért…

 

Szólj hozzá