Kiscica, kiskutya, kisgyerek

Írta gyerekzsur 2020. 06. 22. 0 Megjegyzés

Avagy: vegyünk a gyereknek kisállatot?

 

Ez egy állandó kérdés, ami sosem veszti aktualitását, míg csak gyerekek és állatok élnek a bolygón. A szülők általában két, élesen elkülönülő táborra oszlanak; vannak, akik buzgón bólogatnak, hiszen a gyermekkor akkor teljes, ha szerepet kap benne egy puha kiskutya vagy cica – míg mások azzal érvelnek, hogy a háziállat hatalmas felelősség, és a vele járó feladatok előbb, vagy utóbb mindig a szülőkre hárulnak, hiszen a gyerekek még nem elég fegyelmezettek ahhoz, hogy a gondjukat viseljék. Mi most anélkül szeretnénk megvizsgálni a kérdést, hogy állást foglalnánk a kisállattartás mellett, vagy az ellen.

 

A kutyusok, cicák (vagy egyéb kisállatok) témája általában akkor merül fel először, amikor a gyermek vágyni kezd rá. Érdemes az első pillanattól komolyan vennünk, és nem szabad lerendeznünk egy vállrándítással, vagy legyintéssel, illetve nem bújhatunk ki egy félmondattal, hogy „majd egyszer”, hiszen ez egyrészt inkorrekt a gyerkőccel szemben, másrészt hosszú távon semmire sem megoldás, hiszen a kicsi nem fogja egyik napról a másikra elfelejteni. Célszerű tehát rászánnunk az időt, és átbeszélni a gyermekünkkel, hogy miért is szeretne állatot, pontosan milyet is szeretne, illetve sorra venni azokat a teendőket és kötelezettségeket, amelyek a kisállattal járnak. Ilyen kérdés például, hogy kinek a feladata lesz naponta kétszer sétálni vinni a blökit, vagy kitakarítani a macskaalmot, az akváriumot, vagy a terráriumot. Apropó terrárium; ha a gyermek valamilyen egzotikus állatra vágyik, akkor tisztában van annak pontos jellemzőivel is? Ezek nagyon fontos kérdések, ezért mindenképpen előre kell tisztáznunk.

 

Az az állítás, hogy a gyermek korából adódóan képtelen felelősséget vállalni egy állatért, ebben a formában nem igaz, sőt! Egy állatról való gondoskodás igenis sok mindenre megtaníthatja kis gazdáját; ilyen például az önzetlen gondoskodás, törődés is. A lényeg csupán, hogy járjuk körbe a témát, készüljünk fel együtt az új jövevény érkezésére, és mi magunk is legyünk tisztában azzal, hogy bizony sok kötöttséget, plusz feladatokat jelent majd az egész családnak.

 

Ha pedig minden szempontból megvizsgáltuk és megtárgyaltuk a kérdést, és a családunk minden tagja egyet ért vele (vágyik rá, vagy beadja a derekát, de nincsenek ellenérzései), akkor (és csak akkor) költözzön be hozzánk az új négylábú (pikkelyes, tollas…) családtag.

 

 

 

Szólj hozzá